Mottó

Senki sem keresheti úgy Istent, hogy valójában már meg ne találta volna...

Archívum

Kommentek

Google szekció

Hirdetések

7# - Isten valóban egy kicsinyes, szadista őrült 2?

2008.08.25. 08:33 | Igazságkereső | 37 komment

Címkék: isten szabad akarat kicsinyes bizonyítás

Szervusztok feleim! 

A múltkori bejegyzés alkalmával megemlítettem egy olyan kérdést, amit azok szeretnek kérdezni Istennel kapcsolatban, akiket nem érdekel a válasz, csak kötekedni akarnak és megígértem, hogy el fogom mondani, hogy mit vágott rá csuklóból egy kedves hívő tesó: Edina. 

A kérdés így szólt: „Isten tud-e olyan nehéz követ teremteni, hogy Ő sem bírja felemelni?” 

Nos, a válasz igen és úgy hívják, hogy szabad akarat. Csak gondoljuk végig, hogy kiszúrt magával, amikor ezt nekünk adta. Neki egyetlen célja van az életben, hogy megtaláljuk Őt és elfogadjuk a szeretetét, majd viszont tudjuk szeretni. Erre pedig úgy kell rávezetnie minket, hogy nem befolyásolja a szabad akaratunkat, nem szól bele a döntéseinkbe, nem avatkozik bele közvetlenül az életünkben. Szép kis feladatot talált ki magának, még jó, hogy nekünk nem ad ilyeneket :) 

Akkor most azért nézzük meg, hogy mi a szabad akarat és miért ilyen ámulatos, tényleg érdemes eljátszani a gondolattal unalmas perceidben ahelyett, hogy bekapcsolod a TV-t és megnézel valami agymosó show-t intelligens mosóporral (ja, basszus más egy mosópor is okosabb az embernél néha). 

Szabad akarat definíciója (liberum arbitrium):
Egy személynek megvan rá a lehetősége, hogy egy adott helyzetben szabadon választhat két vagy több különböző alternatíva közül. 

Isten még az idők kezdetén úgy döntött, hogy ad nekünk egy ilyen képességet, hogy mi döntsünk lehetőségek közül. Ennek a csodás ajándéknak meg egy asszonynak köszönhetően nem vagyunk ma a Paradicsomban :) Persze ez csak vicc, a pontos sztorit esetleg majd később… 

(Nagyon rossz vicc, de muszáj elmondanom és előre elnézést kérek, remélem senki sem fog ezen megsértődni:
Helyszín a Paradicsom, srácok lebuktak, hogy elég rossz fát tettek a tűzre és ettek a jónak és rossznak tudásának a fájáról és Éva meg az Úr között folyik a beszélgetés.Úr: Gyermekem vétkeztél, ezért most a véreddel kell fizetned!!!
Éva: Rendben Isten, de nem lehetne havi törlesztésben?) 

Szóval ott tartottunk, hogy Isten adta ezt az ajándékot, amiben igaza volt, ez így fair, ha nem lenne, akkor robotok lennénk, akik gondolkodás nélkül végrehajtják a parancsokat és nem emberek. Ezáltal megvan a hatalmunk dönteni élethelyzetekben, amibe még Isten se szólhat bele. 

A fő témánk ugye az, hogy Isten valóban egy kicsinyes, szadista őrült-e, mert ennyi szenvedés van a világban és a válasz nagyon egyszerű. Nem, nem az! De nem tud mit tenni, mert az ember szabad akaratából dönt, hogy most odamegy-e a másik emberi lényhez és azt mondja neki, hogy ide a pénzed köcsög és utána szájbalövi egy 9mm-essel. Mit kéne tennie ilyenkor az Úrnak? Leugrani és mocskosul felképelni a gyereket? Vagy arrébb pöckölni a golyót? 

Sajnos ilyenkor egyetlen dolgot tud tenni, hogy sír a bűnösért és úgy alakítja az egész életétét, a körülményeit - akár 90 évet -, hogy ez a bűnös megtérjen hozzá és megvallja bűneit, elfogadja, hogy Krisztus már kifizette érte a váltságot és ezáltal örök élete legyen az örökkévalóságban (erre érdemes odafigyelni, mert ez elég hosszúnak hangzik). 

Na, rágcsáljuk még ezt a nehéz követ, csak bele ne törjön a fogunk.  Szóval a szabad akarat nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk, amihez kedvünk van: például senki sem dönthet úgy, hogy felugrik a Holdra majd vissza. Ez csupán választási lehetőség különböző opciók közül, amit az élettapasztalatunknak, társadalmi helyzetünk, szocializáltságunknak és józan ítélőképességünk függvényében hozunk meg. 

Ezáltal Isten célja, miszerint Őt kéne megtalálnunk elég nehézkes lesz, mert nem állhat eléd és megkérdezi: „Hello, mi újság, hogy vagy? Te mondd, hiszel bennem?” Így nem sok választási lehetőségünk lenne. Persze tudom, hogy lenne olyan, aki akkora ateista, hogy még ilyenkor is a tavaly megivott kisüsti utóhatásaira gondolna, de az már más kérdés. 

Szóval csak gondoljuk végig, hogy mit csinálnák, ha ránk hárulna egy ilyen feladat, hogy adjuk tudtára valakinek, hogy vagyunk anélkül, hogy csípőre vágott kézzel odaterpeszkedünk, hogy szia! Én megpróbálnék mondjuk írni egy levelet, amiben bemutatkozom (Biblia), vagy üzennék valakivel magamról (próféták, pásztorok) esetleg, úgy alakítanám az életének a körülményeit más emberek életének körülményeinek alakítása által (remélem velem vagy még), hogy rájöjjön, hogy én létezem. 

Hoppá ez egész jól megy, lehet hogy jelentkezem Istennek egy másik világba :) szóval én ilyesmire gondolok a csökött emberi képességeimmel (mármint hozzá képes az) és szerintem ez működne. Akkor gondoljuk csak végig, hogy egy mindenható Isten vajon mennyire bonyolult komplex rendszert tudott kitalálni emberek életére azalatt az idő alatt, amíg nem is volt még idő és sehol sem voltak még az emberek. Szóval ez elég jó kis rendszer, nekem legalábbis tetszik, annak ellenére, hogy nem látom át. 

Persze megint jöhet a kérdés, hogy mi van azokkal, akik olyan körülmények között élnek, hogy éheznek, vagy HIV fertőzötten születik minden 5. gyerek, mi van, amikor egy család kap ”ajándékba” egy szellemi és testi fogyatékos gyermeket. Nézd, erre nem tudok válaszolni, csak utalni egy korább megjegyzésemre, hogy nem vagyok képes felfogni azt a tökéletes rendszert, amit Isten teremtett, de tudom, hogy szeretetből csinálja (mert Ő maga a szeretet) és tudom, hogy ez így jó, ahogy van. 

Lehet, hogy egy ember azért fog megtérni, mert nem tudja másképp feldolgozni, hogy sérült gyereke született és olyan erős hite lesz, hogy amíg él, több ezer ember fog megtérni és a mennyországba jutni ezáltal. Nem tudhatod előre. Senki sem tudhatja, csak a rendszer alkotója. 

És végül, amin még érdemes járatni az agyad az az a kombináció, hogy szabad akarat és eleve elrendeltség tana. Na ez nekem mindig leveri a tűt a lemezjátszóról. Egész sokáig tudok rajta elmélkedni, de jó összetett téma. Minden egyes embernek eleve el van rendelve már a születése előtt, hogy mi lesz vele, hiszen Isten teremtette és Ő tud mindent, vagyis tudja a jövőt is. Viszont ott van a szabad akarat, amivel én rendelkezem én döntök az életem fölött és ennek ellenére tudja Isten a végkimenetelt. 

Pfffffff, na ez nagyon jó kis filozófiai alap és nagyon szívesen olvasnék egy-két kommentet. Tudom nagyon jól, hogy mikkel fognak jönni a kétkedőktől, mert én is végigmentem ezeken a stádiumokon az elmúlt nagyon sok évben. Ami engem rohadtul Idegesített és ezért tartottam egy kicsinyes, szadista őrültnek Istent, hogy akkor valakit direkt arra teremt meg, hogy elkárhozzon? Valakit direkt azért hoz erre világra, hogy végig szenvedjen 70 évet a Földön, majd az örökkévalósságig (hűde hosszú lesz az) a pokolban kelljen szenvednie és olyan kínokat kiállnia, amit ember nem tud elviselni, de mégis el kell mert a halottnál halottabb már nem lehet? (23 perc a pokolban elég sokkoló, de érdemes megnézni) 

Amire jutottam ezzel kapcsolatban az elmúlt időkben, hogy ez így ebben a formában nem igaz. Isten embereket teremt,akik mind különbözőek vagyunk és mindannyian saját magunk döntünk, hogy akarunk-e Krisztusban hinni, vagy sem. Azt megígérte, hogy minden egyes embernek az élete során tudtára fogja adni valamilyen módon, hogy létezik és fel fogja tenni egyértelműen a kérdés - amire az ember a saját szabad akarata által fog válaszolni -, hogy hiszel-e benne és, hogy elfogadod-e Jézust a megváltódnak. 

Ezt tudom ehhez hozzátenni és én ebben hiszek, mert tudom, hogy Ő igazságos és úgy szeret engem, hogy az egy szülött fiát adta értem, amikor még bűnös voltam és ő megfizette a bűnömért a zsoldot és megváltott, amit én elfogadtam és ezáltal, csak is ezáltal a döntés által a mennyországba fogok kerülni. Ez ámulatos és nagyon sajnálom, hogy nem ismerjük egymást régebb óta, mert akkor elhinnéd, hogy mennyire nevetségesen hangzik az én számból ez. 

Ha nem vagy hívő, akkor csak arra kérlek, hogy gondolkodj el ezen az egészen és szedd elő a szívedből ezeket a gondolatokat néha és elmélkedj rajtuk alázattal, ami nem azt jelenti, hogy hódolj be, nem akar Isten robotokat, hanem csak annyit, hogy ismerd el, hogy lehet, hogy tévedsz, ez az alázat. Aztán, ha egyszer, amikor nem tudsz már több menekülő útvonalat (itt van egy értelmes hanganyag, ami sok kérdésedre választ ad, személyesen Neked), mert érzed, hogy ez talán igaz, akkor hozz egy őszinte döntést a szívedben és mondd el Jézusnak, hogy elfogadod, hogy Őneki volt hatalma kifizetni a bűneidet, mert vannak és ezt Te elfogadod. 

Ennyi az egész, ha ezt a döntést egyszer az életed során meghozod és  akár csak három másodpercig így gondolod a szíved legmélyén, akkor az azt jelenti, hogy megváltott és örök életed lesz, amíg világ a világ és együtt leszünk szeretetben a mennyországban, ami biztos jó hely, már a nevéből is annak tűnik :) 

További szép napot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valasztkeresek.blog.hu/api/trackback/id/tr37631385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Tamás 2008.08.26. 15:58:43

Üdv ismét!

Nem tudom mit mondjak erre, talán az a leghelyesebb, ha erre tíz pontot adok. Ez telitalálat volt, és tényleg csoda az, hogy két egymástól független ember ugyan azt gondolja ezekről a dolgokról. Persze sokan olvassuk a Bibliát, de ezeket a gondolatokat nagyon kevesen tudják így értelmezni. Szerintem egy kezem ujjain meg tudnám számolni azokat,/ az ismerőseim közül / akik ezekre a gondolatokra nem felháborodnak, hanem megértve azokat mosolyognak, vagy éppen megkönnyezik amikor mélyen belegondolnak. Remélem sok ilyen "feled" csatlakozik, mert az lenne ám csak az igazi közösség.

Üdv.

NT

Kerpács Rezső 2008.08.27. 00:03:27

Helló
Talán a sors akarta így de hosszú idő után IGe blogját böngészve megdöbbenve láttam, hogy "leginkább" velem beszélgetnék hasonló témáról. Hát itt vagyok:-)) Mostanában kevés időm van de igyekszem válaszolni. Minden jót neked.

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.08.27. 08:07:34

Jipíííííííííííííííííííííííííííííííííííííí jaja, de nagyon örülök Neked Rezső!!!! De tényleg, annyira, hogy el sem tudom mondani. Az a többes szám, amit ott használtál az én vagyok :)

Nagyon tetszett a stílusod és a hozzáállásod ezért örülök, hogy itt vagy. Egyelőre nagyon szellemi vonalon mozgunk, mert sok gondolat kikívánkozott belőlem, de nagyon szívesen folytatok veled minden témában beszélgetéseket.

Nagyon szuper lenne, ha meghallgatnád azokat az anyagokat, amiket ide raktam valasztkeresek.blog.hu/2008/08/22/a_vegso_valasz_nyoman

Ezek után tuti nagyon jót fogunk "vitázni"

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.08.27. 08:09:58

Tamás,

Ez nem csoda ez Isten, na jó Ő végül is egy csoda. Okéoké igazad van :)

Nagyon örülök, hogy Te is így gondolkodsz és nem háborodsz fel ezen. Aki ezen felhúzza magát szerintem ott baj van belül a hitükkel, majd nézd meg a mai bejegyzésem :) akkor ezen tuti kiakadnának a barátaid
valasztkeresek.blog.hu/2008/08/27/8_reggeli_hivopukkasztas

Kerpács Rezső 2008.08.27. 14:13:51

Szervusz Sándor
Nos hogy megismerjük egymást néhány szót magamról. 25 éves vagyok és én is egy végtelenül egyszerű ember. Londonban próbálok boldogúlni kisebb nagyobb sikerrel ez megy is. Mielött azt gondolnád hogy valami okostojás vagyok, a gimit most csinálom levelezőn.
Igazából most hallgatom a feltett anyagot és nem sokat lehet hozzáfűzni. Hasonlóan gondolkodunk. Viszont azt mondod semmi nem elégíti ki a hiányérzetet, és semmi nem adja meg az élet értelmét. Valahol igazad van, de ne felejtsd el hogy ha valamit nagyon keresel a szemed elött is lehet akkor sem fogod észre venni. A lét célja maga a lét. Semmi több. Hülyén hangzik de így van. Gondolj bele példáúl egy fát érdekli hogy mi van a világban vagy akár a kvarkok szintjén? Csak él a pillanatnak. A lehető legegyszerűbben de mégis a legszebben éli minden pillanatát, és közben gyönyörködtet minket. Ha kevesebbet gondolkozol és többet figyelsz észreveszed azokat a szépségeket amelyek körülvesznek minket: a napsütés, az állatok, a növények, minden ami körülvesz bennünket a természet, az univerzum egyszerűen gyönyörű. Csak mi emberek teremtettünk magunknak jogrendszert, közgazdaságot, és hasonlókat. Most dolgozom egy "átfogó cikken" ami azt magyarázza hogy a "lét célja maga a lét". Megpróbálom röviden: ha megfigyeled érdekes dolog hogy emlékezünk a múlt eseményeire, de ami szerintem érdekesebb hogy a természet is emlékszik rá. Az információ átöröklődik. Ez azt mutatja hogy a minden létező része egy folyamatnak amit időnek nevezünk , és ebben akaratlanúl minden változik de az információ, megmarad. Pl ott van a genetikai információ. Miért van szükség arra hogy minden sejtem tartalmazza a teljes testem tervrajzát??? Érthetetlen fokú redundancia. Csak az lehet hogy a létezés így védi a létezést. Azért biztosítja be önmagát mert egyetlen célja a lét, semmi egyéb. De hogy létezhetnénk teljes egészében ha a jelent nem éljük, meg nem figyelünk pillanatra? Amint látjuk sehogy. Minden értelmetlen mert hiányzik valami. Önmagunk hiányzik, magunkat nem találjuk. Ha figyelünk elöbb utóbb észre vesszük magunkat a fában, a növényben, az állatban a kavicsban, a csillagban, a fényben... Mert mi is ugyan azon anyagból vagyunk mint minden létező dolog. Ezt az állapotot nevezi Buddha megvilágosodásnak, Jézus istennek. És el is érkeztünk a vallásokhoz, amelyek nem is állanak olyan távol egymástól mint hinnénk. Csak figyelni kell, ami egyre nehezebb a ma emberének.
Nagyon bele lendültem ha van kedved irj vissza
Minden jót

Kerpács Rezső 2008.08.27. 15:44:15

Ja az felém irányított örömödet még meg sem köszöntem. Köszönöm!

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.08.27. 18:13:34

Szia Rezső,

Mindenek előtt én nem vagyok Sándor :) ha nem Igazságkereső, akkor Zsolt, de ezt itt el tudod olvasni, hogy ki is vagyok: valasztkeresek.blog.hu/2008/08/22/bicskey_zsolt_bemutatkozo

Azért raktam bele a Sanyi anyagait, hogy mindenki hallgassa meg, hogy legyen egy beszélgetési alap, mert én közel sem tudok így érvelni, mint ő és, ha valaki azt végighallgatja, akkor van miről vitáznunk.

Ha valakinek beveszi ezt a gyomra, hogy lehetséges, hogy van Isten, akkor szívesen vitázom / beszélgetek, de nekem nem sok kedvem van a kötekedő kérdésekre fecsérelni az időm, hanem valós, igazi, értelmes választ kereső kérdésekkel foglalkoznék. Majd olvasd el, hgoy ki is vagyok az egy kicsit segít, hogy megértsed mit keresek itt.

ui: nehogymá' megköszönd, hogy örülök neked :) én köszönöm, hogy itt vagy :)))
azt a mindenit de illedelmes egy csapat került ide :D

Kerpács Rezső 2008.08.28. 00:33:49

Érdekes élettörténeted van de attól hogy nem Sanyi vagy, hanem Zsolt, attól a fenti üzenet még áll. Most csak gyorsan annyit a kereszténység, buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus,... mind mind ugyan azt az alapüzenetet hordozzák alapítójuk által. Jézus, Buddha, Mahávira ugyan azt mondták tértől és időtől függetlenűl, csak más nyelven, más embereknek. Mindig egyetlen dolog volt a lényeg: élj a jelenben. Buddha azt mondja: Ébredj! Jézus pedig azt hogy újjá kell születned Isten országához. Buddha "tudós volt, Jézus "költő". Buddha nem használta az isten kifejezést, Jézus igen mert olyan embereknek beszélt akik egyisten hitűek voltak. Az hogy te azon a napon bizonyosságot szereztél nem más mint az hogy ezt a dolgot éberen tudtad vizsgálni, de nem azt bizonyítja amit a Biblia vagy akár Korán Ír mert az emberek irták, ráadásul többször "javították" is. Isten létezik. Ez nem kétséges. Az hogy minek hiszed vagy képzeled mindenkinek a maga gondja. Isten maga a lét, az élet. Isten bennünk van mert létezünk. Amikor Istent megérezted szerintem egy kicsit önmagadad érezted meg egy éberebb pillanatodban és az már nem csak valami hallomás volt amit nagyszüleidtől kaptál, hanem saját tapasztalatod. Ezért volt olyan egyértelmű, olyan kristály tiszta. De ha foglalkoztál a buddhizmussal tudod miről beszélek. Szerintem Buddha kommunikálja a legjobban az igazság útját, de Jézus viszont megtölti eleganciával. Mindenesetre gratulálok hogy ha bár rövid időre de éber voltál, és lám egy kicsi éberség mekkora eredményt produkál:-)
Én 1983.12.12 én születtem. Nem vagy sokkal idősebb nálam. Én is informatikusnak tanultam de nekem nem jött be:-( Ja és nincs vállalkozásom, és szerintem nem is lesz. :-)

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.08.29. 15:51:17

Szia Rezső,

ez annyira hatalmas téma, hogy nem tudok rá mit mondani egy pár sorban, tehát mindeképpen nyitni fogok neki egy új bejegyzést, amiben bővebben kifejtem. Előjáróban annyit, hogy a gondolataim ma már arrafelé tendálnak, amit az apologetika első adásán hallhattál.

Régebben ezeket nem tudtam megfogalmazni, csak az volt a bajom, hogy kerestem és találtam válaszokat a kérdéseimre, de valahogy úgy mondanám, hogy megelébedtem a válaszokkal, de csak egy bizonyos ideig, mert nem volt bennük nyugalmam. Sokszor az volt benne a lényeg, hogy mert csak, ezt el kell hinni.

A nagy büdös lótúrót fogok én bármit csak úgy elhinni - mondtam. Nekem nagyon kevés a hidd el. Most persze már máshogy gondolkodom és értem azokat a fajta embereket is, akik érzelemből és hitből tudnak dönteni, de számomra a hit az csak egy utolsó lépcsőfok. Mármint a valós igazán mindent átható hit, nem egy vallási csoda izé.

A Bibliát amúgy tényleg emberek írták, de isteni ihletésre és valóban fordítást olvasunk ezért nem is elégszem meg a sima magyarral. Jelenleg több fordítást is olvasok magyarul. Az egyik legérdekesebb Csia Lajosé, aki ha jól tudom 40 év alatt fordította görögből magyarra és majdhogynem szófordítással, ami néhol faramuci, de szép.

Ezen kívül olvasok két angol fordítást az egyik a régi a másik az új King James. Amit viszont a legtöbbet ad az az eredeti nyelven íródott görög és a szavak magyarázata hozzá, a sok igeidő. Ezt egy program segítségével teszem és minden nyavalyára rá tudsz keresni és nagyon érdekes találni olyan fontos, nyomós szavakat, amik pl csak egyszer szerepelnek a Bibliában, ami biztos láttad eléggé vastag könyv.

Szóval, nem ment le egy könnyen a torkomon ez a könyv és nagyon keserédes mosoly volt az elején az arcomon, de ennyi energiával az olyan fajta ember, mint én be tudja látni, hogy mit akar a szerző.

A szerzőről pedig zárás képen. Isten ihlette és emberek írták. Az Ószövetséget próféták írták. Eléggé necces volt becsöngetni akkoriban, hogy te próféta vagy és hát prófétálnál, mert ekkor két dolgod volt:

Első: mondj egy rövid távú jóslatot. Ha ellene ment a Bibliának megöltek. Ha nem jött be megöltek.

Második: mondj egy hosszútávú jóslatot is. Ha túlélted az első kört, de ez a része szembe ment a Bibliával, akkor a szokásos halál.

Tehát megmaradtak a könyvecskékben a hosszútávú jóslatok, amik azóta is folyamatosan teljesülnek be.

Na ennyit a rövid kommentről :) majd ezt kifejtem bővebben, biztos érdekelni fog egy pár embert a téma. Addig is kérlek olvasd el ezt és gondolkodj el, hogy szerinted kiről szól, de aki tudja ne árulja el, ez Rezső kérdése :)

Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!
A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!

Kerpács Rezső 2008.08.29. 21:12:57

Kíváncsi leszek a hosszabb eszmefuttatásra. Addig nem irok semmit inkább megvárom. Mivel nagyon fáradt vagyok most csak ennyit szántam:-( Ja a kérdésre a válasz: a sorok között olvasva Jézus ugrott be először, de ez túl evidens lenne. Szerintem tévedek de nincs jobb válaszom sajnos. A betegségek alapján talán lehetne Jób, de Ő Isten és Sátán harca volt nem a bűnök megváltója. Szóval Jézusra gondolok. Kiváncsi vagyok a válaszra. Minden jót...

Németh Tamás 2008.09.03. 23:46:00

Sziasztok!

Szerintem te itt a lélekről beszéltél, Jézuséról, Rezsőéről, a tiédről az enyémről és mindenkiéről. Azokról a viharokról, amik a lelkünkben dúlnak, betegségek, árvizek és szélviharok formájában. Isten Lelkéről a Szent Lélekről, ami igyekszik nekünk megmutatni a helyes utat. Igyekszik gyógyítani, lecsillapítani, megtéríteni, megszabadítani bennünket a bűneinktől, annak ellenére, hogy elég mostohán bánunk vele.
Szerintem te most erről beszéltél.

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.04. 12:01:55

Rezső,

Igen Jézus, csak az a bibi az egésszel, hogy 700 évvel a születése előtt írta meg egy Ézsaiás nevű faszi. Pl az ilyen infókkal se nagyon tudtam mit kezdeni, hogy ezt meg, hogy a fenébe csinálják ezek a próféta srácok...

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.04. 12:08:23

Tamás,

csak rövid tisztázás: én a valós viharokról beszéltem első sorban, de abban is van valami amit Te mondasz.

A lélek alatt mit értesz, mert ahogy Rezső is felvetette a fordítások miatt ez nem egészen tiszta. ELmondom nekem mi:

(Szent) Szellem:
A görögben pneuma, ezt hívja a Károli léleknek, ami nem helyes, mert lélek az: akarat, értelem, érzelem a görögben pszükhé tehát gyakorlatilag ez vagy Te, vagyis a lelked. Nem helyes Szent Léleknek hvni, mert az nagyon nem szent hanem bűnös :)

érdekes még megnézni, hogy a régi héberben hogyan és mikor használták a lélekhez kapcsolódó szavakat, keresgess rá:
nefes
rúach
chaj

na de most már sietnem kell majd ezt is folytatom

(a fenébe, hogy nincs időm most)

Németh Tamás 2008.09.04. 12:56:12

Sziasztok!

Hívhatom én szellemnek is, engem az sem riaszt. Vagy akaratnak, szabad akaratnak, értelemnek vagy érzelemnek. Én ezeket a kifejezéseket nem külön választanám, inkább egybe kovácsolnám. Így kapom én meg azt a lelket, amire gondoltam. Mert nem az számít, hogy minek hívjuk, hanem az, hogy mit értünk alatta. Szerintem.
Tudom, hogy vigyáznunk kell a Szentszellem, vagy Szent Szellem nevekkel is. Én ezt meg is teszem, és ugyanolyan útkeresőnek tartom magam, mint te. Nem gondolok semmi rosszat, amikor Róla beszélek, tehát nem is árthatok Neki. Mondjuk azt megnézném, hogy melyik ember képes ártani Istennek. Vicces felvetés volt részemről.
Na de a Szentszellem, vagy Szentlélek kifejezést nem a mi lelkünkre értettem, hanem Jézuséra. Hiszen a Jordánnál rá szállt galambformájában a Szent Lélek,/ tehát Isten,/ aki valóban azért jött, hogy megváltsa a bűneinket.
Na én valahogy így gondoltam és ha egy kicsit nyugodtabban is végig tudod olvasni, talán neked is ez jön le belőle.
Várom a folytatást, siess vissza.

Üdv.

Tamás

Kerpács Rezső 2008.09.05. 01:06:51

Olvastátok a Júdás evangéliuma c. könyvet?? Ha nem tegyétek meg. Érdekes. Utána beszélhetünk szent lélekről, meg megváltásról. Minden jót

Németh Tamás 2008.09.08. 17:22:36

Szia Rezső!

Én olvastam és nagyon tetszett. Ahogy én gondolok Istenre, abba ez nagyon is belefér. Kíváncsi vagyok, hogy ezt miért mondtad. Neked mi a véleményed?

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.08. 20:30:49

Sajnos nem olvastam, csaj Júdást levelét, de az közel sem egy könyvnyi anyag, tehát tuti nem arra gondolsz :)

amíg nem olvasom nem is beszélgetünk? :( vagy addig beszélgetsz Tamással és én még csak el sem olvashatom?!

Németh Tamás 2008.09.08. 22:46:59

Oké, én is csak a részletét olvastam, nem tudom, hogy ez egyáltalán meg van e egészben. Ha igen, nagyon érdekelne az elérhetősége.

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.10. 08:10:20

Jajjjj, Tamás, most miattad örök homály fogja feni Rezső történetét :) igazán kamuzhattál volna tovább :))))) így sosem fog kiderülni, amíg egyikünk el nem olvassa a könyvet...

Rezső nem elég, ha elolvasom Júdás levelét a Bibliában? Utána nem beszélgethetünk egy kicsi? :)

Németh Tamás 2008.09.10. 11:28:28

Szia felem!

Én arra gondoltam, hogy Júdás Evangéliumának a töredékesen megírt változatát olvastam. Úgy tudom, hogy a papirusz tekercsek roncsolódása miatt, nem is sikerült a teljes Örömhírt lefordítani.

Kerpács Rezső 2008.09.10. 12:45:04

Sziasztok
Természetesen beszélhetünk addig is. Igen Tamás a tekercs sajnos sérült, de így is ami kiderül belőle az homlok egyenest mást állít mint a Biblia. Pontosan azt hogy az az Isten aki ezt a világot teremtette közel sem tökéletes, anem egy alsóbb rendű idióta, aki másik kettő társával baromkodik. Jézus viszont egy felsőbb világból származó, nem tudom mi, de nem ennek az Istennek a fia. Valamint Jézus legkedvesebb tanítvány Júdás mert az árúlásra maga Jézus kéri meg hogy halandó földi testét elhagyva vissza juthasson a "mennybe". Röviden ennyi. Az egésznek olyan benyomása van mint ha Buddha (és nem a buddhizmus) tanítását olvasnád amely mégis más embereknek szól. Ja könyvet a National Geographic adta ki ha jól tudom kettő kötet van. Olvassátok, el megéri.
Minden jót

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.10. 12:58:35

Szia Rezső,

erre még munka közben sem bírtam ki, hogy ne válaszoljak :)

akkor viszont nem véletlen, hogy miért nem került bele a Bibliába. Júdás nagyon fontos figura, de sajnos megzavarodott az elméje szegénynek és olyanokat tett és írt, amit saját maga is megbánt, majd felakasztotta magát végül.

Isten, vagyis Jézus a szavát adta, hogy ami a Bibliában le van írva az az első betűtől az utolsóig igaz és minden be fog teljesülni, amit ott leírt. Ahhoz nem fogja megengedni, hogy bárki is hozzátegyen, vagy elvegyen belőle. Még a katolikus apokriff leveleket sem hagyta belekrülni.

Nekem ez volt a fő bajom ezzel a könyvvel és ezért nem voltam hajlandó nagyon sokáig elfogadni, mert nekem csak egy része tetszett és válogatni akartam belőle, hogy mi igaz mi nem és mit akarok alkalmazni. Aztán megtörtem egy ponton és most ott tartok, hogy vannak benne dolgok, amivel nem tudok még egyet érteni, de tudom, hogy igazak és majd meg fogom érteni (vagy nem) őket is.

Szumma: nem kérhette meg Jézus őt erre, mert akkor máshol hazudott volna, akkor pedig nem Isten. Júdás, ha valóban ő írta eléggé be lehetett már gőzölve, de olvasd el a Bibliába Júdás levelét, nagyon rövid és vesd össze a két írást, hogy mekkora különbség van közte.

na most ennyi megyek melózni....

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.10. 13:00:07

ja és még annyi, hogy a National Geographic pedig állandóan támadja a Bibliát, ahol csak tudja, erre meg is van az elméletem, de erre úgysem vagytok kíváncsiak, vagy csak belekötne alagi, hogy túl sok az összeesküvés és túlságosan vallásosan fogom fel :)))

Kerpács Rezső 2008.09.10. 13:13:58

Érdekel az elmélet, csak mond bátran. Az evangéliumet nem Júdás irta csak Ű a központi figura:-))

Németh Tamás 2008.09.11. 19:25:38

Szia Rezső!

Nem is tudom mit mondjak. Próbáltam megrágni azt a csontot, amit Júdás Evangéliumáról mondtál, de valahogy nem sikerült. Nem értem, hogy mit jelent az alsóbb rendű idióta Isten és nem tudom kikövetkeztetni, hogy ki az a másik két barom? Kérlek fejtsd ki ezt bővebben, mert így nem tudok rá reagálni. Nagyon megleptél, mert nekem egyáltalán nem ez jött le belőle, nagyon is hasonlít a többi Evangéliumhoz. És szerintem te ezt nem gondoltad át rendesen. Legalább is ezt így egy kicsit durvának éreztem.

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.12. 11:25:12

Sziasztok,

akkor tehát nem Júdás írta, csak valaki azt gondolta róla, amit leírt, akkor miért tekintjuk hitelesebb forrásnak, mint amit a szerzők maguk publikáltak a Bibliában?

Elmélet:
Mindenképpen bele kell kevernem Isten és a Sátánt, mert ez róluk szól csak előre szólok, hogy ha valakinek idegen a téma, akkor már most piros X jobb fennt :)

Szóval: Isten egyetlen célja, hogy minnél több ember elnyerje az üdvösséget és erre különféle módszereket talált ki még az idők kezdete előtt, hogy azt most megcsinálja. Az üdvössghez, vagyis hogy a mennyországba kerüljünk kétezer éve egyetlen út vezet (Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.)

A Sátán utálja Istent és úgy gondolja, hogy ő jobban tudná csinálni ezt a világirányítós izét. Mivel Istenbe nem tud belerúgni, mert mégis csak ő a midnenható, ezért azokat bántja, akiket az Úr a legjobban szeret, akiket a saját képére termetett, vagyis minket.

Legjobban úgy tud kicseszni velünk, ha a földi életünk után az örökkévalóságig a pokolban kell sínylőfnünk kínok között, amíg világ a világ. Erre baromi jó módszerei voltak és vannak ennek az 1000IQjú pszihopata állatnak. Mióta Jézus kifizette a bűneinket, csak egyetlen módon tud minket kárhozatra ítélni, ha elkövetjük a legnagyobb bűnt, vagyis nem fogadjuk el Krisztust a megváltónknak. A görögben a bűn amúgy céltévesztést jelent és ha Krisztus a cél, akkor teljesen mindegy, hogy 100 méterrel lövünk mellé, vagy fél miliméterrel. Az olimpián se fogaják el, hogy csak kicsit nem a 10es, nem lehetne mégis odaszámolni?

Tehát ez a psziho kitalál különféle hazugságokat, amikkel be tudja etetni az embereket. Nem olyanokat fog kitalálni, amiről még egy óvodás is tudja, hogy kilóg a lóláb, hanem olyanokat fog mondani, ami 99,999999%ban igaz, csak a lényegben tér el. Tehát éppen, hogy csak mellé, de mellé. Amikor lekéstem Angliában a repülőgépet, akkor az orrom előtt csukták be a kaput. Mondtam, hgoy de csak 2mp késtem, ők azt mondták, hgyo az pont elég.

Tehát, hogy akkor kerüljünk közelebb az NG filmjeihez :) kicsit konkrétabban írok. Minenki számára egyértelmű szerintem, hogy valójában nem a politika irányítja az országokat, hanem a pénz. Ha mégsem, akkor most figyelj. A mai világban mindent pénzért lehet kapni, tehát ennek van a legnagyobb értéke. Akinél a cash az diktálja a szabályokat. Mára szinte a világ összes országának a nemzeti bankja kikerül a politika, vagyis az ország irányításának keze kötül és a nemzetközi pénzoligarchia markában nyugszik. Lás FED az USA-ban. Közel 150 évig tartotta magát az ország de Rotchildék elérték, hogy kikerüljön az állam kezéből a saját pénzük és nyolc magánbankból álló szövetésgé minen monetáris döntés. Ebből öt bank a Rotschild család kezében van. Mellesleg nekik csak az egyesült államok kb 25-30000 milliárd (igen jól látod) dollár után fizet éves szinten kamatot. Pfffffff, méghogy Warren E. Buffet a leggazdagabb ember. Lótüdőt, azt! 200 éve nem adott be a Rotschild család vagyonbevallást. Néhányan próbálták kisakkozni, a legtöbben 2002 körül 8000 milliárd dollára tették.

Szóval, hogy jön ide a NG? Úgy ahogy a média. A XXI század embere azt eszi amit letesznek elé, TV, ráfió, újságok, tananyagok az iskolákban, stb és kérdés nélkül elfogadja a lakosság 90% (lehet hogy több, de nem merek saccolni) amit mondanak.

A pénz és a földi világ uralma a Sátán kezében van, ez itt az ő játszótere, a pénz által ő irsányít szinte mindent, de a pénzoligarchiát biztos. Ha ő azt akarja, hogy ne higgyünk Jézusban, akkor minen eszközt bevet, hogy ez így is legyen: média, közoktatás (150 éve dívik a Darwini evolúció, amiben már a tudósok se hisznek mióta van elektronmikroszkóp és mikrobiológia), könyvek, politikusok, stb. Nem részletezem.

Lényeg, hogy lépésről lépésre haladunk afelé amit leírt a Biblia több ezer éve csak sokan nem hiszik el. Nemzetek nemzetek ellen mennek (volt két világháborúnk), testvér testvér ellen, folyamatosan megmozdul a föld (az elmúlt 50 évben exponenciálisan növekedik a földrengések száma), természeti csapások (nézd meg a Mexikói-öbölben mi folyik, soha nem jegyeztek még fel két ekkora hurriként ilye közvetlen egymás után). Szóval minden le van írva ami ma történik.

Kicsit összevissaz lett a vége, de ez a véleményem és erről is szerintem kéne nyitni egy posztot hamarosan, csak mostanában mint látjátok naygon el vagyok havazva.

komper 2008.09.12. 15:19:09

Magara a felvetett temara en nem szeretnek valaszolni (bar vedd eszre hogy te se valaszolsz, csupan felveted a kerdest, es aztan rogoton masrol kezdesz el beszelni.), mert itt az van, hogy van egy elkepzelesed istenrol, nem veszed eszre hogy az korantsem az egyetlen lehetseges, es aztan mint gumiszobaban, elkezdesz itt az elkepzeleseiden belul rohangalni, falnak nekiszaladni.

De amit itt az utolso kommentben csinalsz, az Torgyani szintu demagogia. Nehany pelda:

"A XXI század embere azt eszi amit letesznek elé, TV, ráfió, újságok, tananyagok az iskolákban, stb és kérdés nélkül elfogadja a lakosság 90% (lehet hogy több, de nem merek saccolni) amit mondanak."

Itt ugye azt is irhattad volna hogy: lehet hogy kevesebb, nem merek saccolni, az informaciotartalom ugyanannyi lett volna.

"150 éve dívik a Darwini evolúció, amiben már a tudósok se hisznek mióta van elektronmikroszkóp és mikrobiológia)"

Ez egesz egyszeruen nem igaz.

"Nemzetek nemzetek ellen mennek (volt két világháborúnk)"

Az elotte levo 2000 evben pedig azert nem volt vilaghaboru, mert nem volt meg hozza a technika, ezert csupan lokalis haboruk voltak, de azokbol rengeteg.

"az elmúlt 50 évben exponenciálisan növekedik a földrengések száma)"

Ez nagyon gyanus hogy nem igaz, esetleg tudsz adni referenciat?

"soha nem jegyeztek még fel két ekkora hurriként ilye közvetlen egymás után)."

Soha nem volt meg (legalabbis az utobbi 1000 evben, miota a hurikanok szamat feljegyzik) ilyen meleg a homerseklet a Mexikoi obolben.

"Szóval minden le van írva ami ma történik. "

15-20 eve lattam egy filmet Nostredamusrol. Megdobbento volt, hogy milyen reszletessegel es pontossaggal megjosolt mindenfelet. A film keszito a verseibol egy harmadik vilaghaborut veltek kiolvasni, ami 1999 elott kellett volna kitorjon. Amint a mellekelt abra is mutatja, ez nem tort ki. Aztan rajottem hogy Nostredamus annyira homalyosan fogalmazott, hogy utolag barmilyen fontos esemenyhez lehet a tobb ezer (vagy legalabbis jo sok) versebol egyet talalni, amibe tobbe kevesbe bele lehet magyarazni az adott esemenyt. Velemenyem szerint Nostredamus ugyanolyan jo profeta mint a biblia.

Egyebkent nemreg lattam egy filmet, aminek a keszitoi azon a velemenyen voltak, hogy az egesz biblia egy csillagaszati konyv, jezus=nap, es arrol szol hogy 0 korul uj kor kezdodik, mert a nap az allatov uj jegyebe er. az utalas a vilagvegere pusztan annyit jelent, hogy a nap aztan megint ujabb allatovhoz er, es ezzel jezus kora elmulik. (Ennel persze a film sokkal reszletesebb es tobb csillagaszti parhuzamot mutatott be) Ajanlom megtekintesre. Zeitgeist a film cime, es sokat levon az ertekebol, hogy a masik ket resze, ami penzrol es 9/11-rol szol, az tele van hulyesegekkel, (de mar lattad, nem? a rotschildos hulyeseg a kamatokkal is onnan jon), de mint erdekes elkepzelest a biblia ertelmezesere, erdemes megnezni.

meg kamatozzunk egy kicsit: Azt eszrevetted mar, hogy ha berakod a penzt a bankba. akkor a bank tobbet ad vissza es nem kevesebbet?

Lehet ugy is gondolkodni a vilagrol hogy ez itt pusztan a legjobb jo, es a legrosszabb rossz, azaz isten es satan csatatere, es minden vagy koromfekete vagy vilagito feher, es biztos nagyon jo lenne ilyen egyszeru vilagban elni, de onalltatas azt gondolni hogy a mi vilagunk is ilyen egyszeru.

komper 2008.09.12. 15:29:19

Kedves Rezso!

Volt ott fent egy ervelesed, ami mellett nem tudok szo nelkul elmenni, mert minden egyes lancszem hibas.

"Pl ott van a genetikai információ. "

Na jo, a genetikai informacio tenyleg ott van. :)

"Miért van szükség arra hogy minden sejtem tartalmazza a teljes testem tervrajzát???"

Itt ugye impliciten elfogadtatod a hallgatosaggal azt, hogy szukseg van ra, hogy minden egyes sejted tartalmazza a teljes tested tartalmat. Pedig ez nem szuksegszeru. Pusztan annyit tudunk, hogy az eddig megfigyelt "eletrendszerek" (ilyenbol egy van eddig, a foldi),
az ilyen.

"Érthetetlen fokú redundancia. Csak az lehet hogy a létezés így védi a létezést."

Tenyleg semmi mas nem jut eszedbe, hogy miert lehet ez meg igy? Fokepp azt nezve, hogy ez a redundancia pont arra nem jo, amire itt hasznalni akarod: Ha levagjak a karodat, nem no vissza, pedig barmelyik sejtedben ott van a kar tervrajza.

"Azért biztosítja be önmagát mert egyetlen célja a lét, semmi egyéb."

Vagy valami masert? Az hogy bebiztositja magat, azt jelenti hogy celjai kozott ott van a letezes, de semmi nem zarja ki egyeb celok letet.

alagi 2008.09.12. 15:51:26

Ja, most vettem eszre hogy komper neven publikaltam, bocs
alagi voltam. :)

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.12. 16:15:28

Szia komper,

elnézést, hogy így félresiklott a beszlékgetés, de nem tehetek róla, hogy ez alakult ki egy postból. Mi emberek már csak ilyenek vagyunk és nem tehetem meg, hogy elsiklok a vélemények felett, amiket beírnak ahhoz amit én írok.

Ahhoz nem tudok mit hozzáfűzni, hogy nem tetsziik, amit a jelen korról írtam, ez az én véleményem és nem demagógia, mert nem ez az általános elképzelés amit én erősíteni akarok, mert akkor már nem demagógia lenne, hanem közvélemény.

Darwin:
A legjobb könyv erre Michael J. Behe: Darvin fekete doboza - ő egy termtést tagadó mikrobiológus, aki szépen levezeti, hogy miért nem lehet igaz az evolúció. Ugyan vicces, hogy sokszor azt mondja, hogy nem igaz és nem tudják, hogy lehetséges, hogy valami csak úgy lett, de majd rájön a tudomány. Véleményem szerint úgy lehet, hogy csak úgy lett, hogy teremtették. Ha érdekel a téma elolvasod, ha nem akkor meg csak vagdalozz nyugodtan, hogy nem igaz. Pontosan leírja a cikkeket, folyóiratokat, szimpóziumokat, tudományos konferneciákat, hivatkozásokat ahol erről tudsz olvasni, vedd a fáradtságot és nézz utána, hogy mi a valóságtartalma és ne rendezz le egy vitát egy sorban, amiről nem tudsz tényekkel alátámasztott véleményt alkotni. Behe nagyon szépen levezeti kreacionista oldalról és evolúciós oldalról is a szokásos vitatémákat.

Földrengések:
légyszi hadd ne én keressem ki neked a neten. Nézz utána, hogy ez pontosan hogy is van.

Hurrikán:
Ezt igazolja a Biblia. Egyre több természeti katasztrófa. Eddig nem volt, most pedig lett, hogy miért az itt most a kérds szempontjából nem lényeg.

Világháborúk:
Ismét lényegtelen, hogy miért nem tudtak nemzetek egymás ellen menni, de megtették akkor amikor tudták.

Nostredamus:
Miért lehetne olyan felettünk álló erő, ami megmondta Nostremdamusnak (akár ördögi, akár isteni) hogy mi lesz a jövőben?! Ez is azt igazolja, hgoy van valami. Nem lehet a semmiből kitalálni, hogy mi lesz. Valóban vannak ködös képek, amikre több eseményt rá lehet húzni, de ezen kívül voltak egyértelműek is.

Jézusról a azt hiszem 37 prófécia teljesült be 33 év alatt, amire a matematikai esély 2*(10 a 180.on) /hehe hülye unatkozó matematikusok/ a Biblia nem próféta amúgy csak próféták írták. Megtalálod az egyik blogbejegyzésben, hogy kik lehettek a próféták akkor, keress rá, hogy próféta.

Kamat:
és Te észrevetted, hogy amikor van 7% infláció egy évben és rádvernek 20%kamatadót, akkor mennyi marad a pénzedből? Ja es ez csak ah lekötöd, ah csak úgy benthagyod, akkor még te fizettél a banknak, hogy ott volt.

Amúgy én arról beszélek, hogy a pénzt valahonnan kapni kell. Ezt nem az állam adja hanem a központi jegybankok. Ezt nem puszira adják, hanem kölcsön. A kölcsön után kamatot kell fizetni. Vesz fel kölcsönt a lakosság, az üzleti szféra és maga az állam. Így jött ki az a nagyon nagy szám, ami után kamatot fizet a pénzoligarchiának az USA és mindenki.

Amúgy meg túl sok filmet nézel anélkül, hogy utána olvasnál igaz-e. Láttam a Zeitgeistet én is és utána olvastam (nem onnan van a pénzzel kapcsolatos elméletem, könyvek és internet és FOREX-el kapscolatos múltam és kutatásaim, pl ajánlom figyelmedbe Drábik János - Uzsoracivilizáció óriási irodalomjegyzékkel ellátva, nem csak üres összeesküvés elmélet).

Még Te is mondod, hogy hazugság a film második fele, akkor miért kéne hinni az elsőnek? Miért adjak hitelt annak, aki baromságokat állít szűztől született gyermekekről, keresztrefeszítésről, stb. Csak nézd visssza azt a részt és csak annyit tegyél meg hogy a Googleba beütöd és máris kidobja, hogy amit ott állítanak baromság. Amire ő hivatkozik akor még nem is volt keresztrefeszítés, azt a rómaiak hozták be.

A világ nem egszerű, az valóban önámítás lenne, ha így gondolkodnék. Ezért kell gondolkodni és utána menni mindennek mielőtt elhiszed. Én nem kérlek, hogy nekem hidd el amit mondok, sőt hülyének tartanálak ha megteszed. Csak annyi, hogy nézz utána midnennek, ha valamiről véleményt alkotsz. Én is hibázok néha és elhiszek valamit,m ert jópofa, vagy olyan mondta, akinek hiszek, de ez nem jó. Annyi információ csapódik egy nap ránk, hogy az már hihetetlen. Tudtad, hogy a New York Times egy számában több információ van, mint amit a XVII századi Angli közpolgára egész életében hallott?

Ennyi lenne a kommentem és minden kötekedés nélkül, először köszönj, ha új társaságba keveredsz és hozzászólsz valamihez, mi így szoktuk.

Minden jót, várom a válaszod...

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.12. 16:17:31

ja ha te voltál alagi, akkor neked megbocsátom a öszönést, mert Te már régóta köztünk vagy :)

alagi 2008.09.12. 18:15:56

Nem azert demagiga, amit mondasz hanem _ahogyan_. Hibas ervelesek, hamis allitasok, hangulatkeltes.
Rogton az elso egy nagyszeru pelda:

Darwin:
"150 éve dívik a Darwini evolúció, amiben már a tudósok se hisznek mióta van elektronmikroszkóp és mikrobiológia)"

Nem azt mondtam hogy az evolucio igaz vagy nem, hanem azt hogy nem igaz hogy a tudosok nem hisznek az evolucioban. Nyilvan fel tudsz hozni peldakent nehany (a masik topikban harmat is sikerult) biologust, aki szerint az evolucio hulyeseg, de akkor en most itt adjak egy listat tobb szazezer kutato biologusrol aki meg elfogadja?

Itt most hivatkozol egy konyvre, amit en sajnos nem tudok a kozeljovoben elolvasni, de majd igyekszem megszerezni.
Azert a neten is korulnezek majd, meg kesobb lehet visszaterhetunk erre.

"Földrengések:
légyszi hadd ne én keressem ki neked a neten. Nézz utána, hogy ez pontosan hogy is van."

Hogy is szoktak a birosagon? "Bizonyitsa be hogy nem maga a gyilkos, kulonben lefejezzuk!", vagy pedig "Bizonyitsak be hogy en vagyok a gyilkos, vagy engedjenek szabadon!"

"Nostredamus:
hogy mi lesz. Valóban vannak ködös képek, amikre több eseményt rá lehet húzni, de ezen kívül voltak egyértelműek is."

Mint peldaul? es Miert van az hogy mindig csak utolag derul ki hogy valami mire vonatkozott, elore nem lehet josolni belole?
Nekem egyebkent az a velemenyem hogy o tenyleg csillagaszati esemenyeket irt meg versben, pl 1999-ben volt ugy egy napfogyatkozas, ami franciaorszagon es vegigment (de azt 500 evrol korabban eleg munkas azert kiszamolni), es azt kodosen leirva lehet haborunak is olvasni.

Kamat:
Kamatado csak par eve van, es az igaz hogy az inflacional neha alacsonyabb a kamat, de van amikor nem. Egyebkent senki sem akadalyoz meg, hogy olajat vegyel a penzeden es azt tarold a pincedben (vagy vegyel reszvenyt, annak nem kell kulon pince), az az utobbi idokben sokkal gyorsabban dragul mint az inflacio

"Amúgy én arról beszélek, hogy a pénzt valahonnan kapni kell"

Igazabol nem kell, keszpenz nelkul ma mar majdnem mindenhol elboldogulsz. A kozgazdasagtan egyebkent sokkal bonyolultabb tudomany mint azt hiszed, legalabbis az eddig hallott gondolataid erre engednek kovetkeztetni. :)

"Még Te is mondod, hogy hazugság a film második fele, akkor miért kéne hinni az elsőnek?"

Hol mondtam hogy hinni kell? Mondtam hogy nezzed ugy mint erdekesseg, mert a film adataiban nem lehet megbizni.

"Amúgy meg túl sok filmet nézel anélkül, hogy utána olvasnál igaz-e. "

Hat nem en hivtam fel a figyelmedet, hogy vigyazz a filmmel mert sok hulyeseg van benne?

"Jézusról a azt hiszem 37 prófécia teljesült be 33 év alatt, amire a matematikai esély 2*(10 a 180.on)"

Na igen, hallani valamit es rogton elhinni. Ez hogy jott ki szerinted? Majdnem biztos hogy valami hulyeseg. (de hajlando vagyok vitatkozni rola, ha tudod hogy kell ez kiszamolni :) ). Jot nevettem mikor eloszor hallottam Sanyitol. Ez olyan mint mikor az ovodasok versenyeznek hogy ki tud nagyobb szamot mondani.

alagi 2008.09.12. 18:16:41

Isten tud-e olyan nehéz követ teremteni, hogy Ő sem bírja felemelni?

Kerpács Rezső 2008.09.13. 18:32:53

Szia Komper.
Nem tudom miért nem használtok ékezeteket de roppant zavaró:-( na mindegy nem ezért vagyunk itt.
Nos azt mondod minden lánc szem hibás, de semmit nem mondasz ellene, csak valami kitérő választ adsz. Én nem akarok senkivel elfogadtatni semmit, csupán az észrevételeimet mondom el. Mond meg nekem hogy abból miért következik egyenesen hogy ha levágom a kezemet akkor az vissza is nő csak azért mert ott van a tervrajz. Nem a javitó kulcskészlet van ott hanem a tervrajz. Nem ugyan az. Ebben szeretett házigazdánk illetékesebb mint én, de magam is tanultam informatikát, így ha emlékezetem nem csal a redundancia egyrészt javítja esélyeinket az információ megőrzésre, valamint javítja az információ minőségét is. Nos azt mondod hogy vannak egyéb célok is mint amit én mondtam. Én ezt nem vonom kétségbe, csak arra kérlek egyet mondj. Tudod én gyerek koromtól a végső válasz keresem, és nem az ideológiai vitát más emberekkel. A világra és természetre próbálok figyelni és nem a könyvekben leírt dolgokra. A tatpasztalatom pedig az hogy meglepő dolgok derülnek ki ha a természetet figyeled. Olyan alapvető dolgok amelyekre nem is gondolnál. Nos szerintem ez is egy ilyen dolog. Lehet hogy én tévedek... Nem tudom. Csak bízom abban hogy helyesen szemlélem a világot. Nem sokára befejezek egy írást amelyben épp az információról beszélek. Ha gondolom majd elküldöm. Addig is minden jót.

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.19. 17:05:23

Alagi,

Én akkor is váltig állítom, hogy a Darwinin wevolúció nem létezik és közel ugyanannyi nevet tudunk felsorakoztatni pro és kontra. Én azért hármat adtam , mert példát kértél. Másoljak még többet? :) Ez nem úgy megy, hogy a számok döntenek. Attól mert több milliárd légy szereti a tehénszart attól az még nem jó...

Földrengések:
Az egyesült államokban azt kell bizonyítani, hogy bűnös. Magyarországon azt hogy ártatlan, tehát a bíróságot csak hagyjuk ki nyugodtan.

Pénz:
én se a kézpénzről beszéltem, nem a kézpénznek van kamata. Te alagi, Te már megint csak kötekedsz és mindenáron akarsz valamit írni a kommentre. Miért fáj az, ha valami nem úgy van ahogy Te gondolod? Eddig az összes témában minden egyes véleményre volt véleményed és mindig más. Te most vagy tévedhetetlen polihisztor vagy, vagy valami nem stimmel.

"Ez olyan mint mikor az ovodasok versenyeznek hogy ki tud nagyobb szamot mondani."
Én megnyertem az oviban, utána megnézhettem a takaró alatt a Timinek a..... :P amúgy biztos nagyon értesz a matematikához is, tehát kapd elő a valószínűségszámítás könyvet és nézd meg, hgoy kell kiszámolni.

SZóval, nehogy megsértődj (bár tudom nem fogsz), de kérlek vitázzunk úgy, hogy legalább néha adj valakinek igazat, mert most vettem észre, hoy eddig mindig mindekinél mindent jobban tudtál. Miélrt csinálod ezt? Most őszintén? Én régen azért csináltam, mert tisztában voltam vele, hogy tévedhetetlen vagyok. Aztán rájöttem, hogy tévedtem. Nem hiszem, hogy mindent tudsz ami a világon van, tegyük fel, hogy szupergyad van é Te vagy a legokosabb és tudod a világ tudásának 50%át, mi van h a aválasz a másik 50%ban van?

Na csak ennyi. Én meggyőzhető vagyok, tehát ha alátámasztod az érveidet és nem csak vagdallózol, akkor szívesen vitázom, de már értem mi baja volt Rezsőnek meg Tamásnak

szép napot

Igazságkereső · http://valasztkeresek.blog.hu 2008.09.19. 17:12:24

Rezső,

"Ebben szeretett házigazdánk"
ohhhhhhh, asszem ez egy bók :) köszi, akkor most gyorsan vesszünk össze valamin, hgoy visszaálljon a szellemi egyendúly :D

"a redundancia egyrészt javítja esélyeinket az információ megőrzésre, valamint javítja az információ minőségét is'"
Nem egészen, a redundancia lényege, hogy biztonságban legyenek adatok és bizonyos körülmények között az adatátviteli sebességet is növeli. Minőséget nem javít. Pl nézd meg a relációs adatbáziskezelést, hogy mikor kellenek redundáns adatfolyamatok

"Olyan alapvető dolgok amelyekre nem is gondolnál. Nos szerintem ez is egy ilyen dolog. Lehet hogy én tévedek... Nem tudom. Csak bízom abban hogy helyesen szemlélem a világot. Nem sokára befejezek egy írást amelyben épp az információról beszélek. Ha gondolom majd elküldöm. Addig is minden jót."
Szép gondolat, ha valaki leül és csak figyelmesen és alázatosan végigszemléli a világot, akkor rájön a végső igazságra. Ez jó meglátás! Egyébként ha informatikus vagy, akkor keress magadnak egy Werner Gitt könyvet, majd javasolok címet. Ő egy mérnök és testzeni fog az agya. Ő is írt valamit az információról. Amúgy majd érdekelne az írásod, mert én is informatikus vagyok.

alagi 2008.09.19. 17:49:55

"Eddig az összes témában minden egyes véleményre volt véleményed és mindig más. Te most vagy tévedhetetlen polihisztor vagy, vagy valami nem stimmel."

Valami nem stimmel: En ugyanis nem valaszolok olyat hogy "Igen, egyetertek veled" Bar Tamas igy szeret vitazni de te is mondtad, hogy ez felesleges. Tehat az allitas helyesen:
Ahol valaszolok ott a velemenyem mindig mas. (es egyebkent tenyleg en tudom jobban. ;) )
Ez igy mar nem olyan meglepo, ugye? Azert valaszolok, mert nem ertek egyet.

"Az egyesült államokban azt kell bizonyítani, hogy bűnös. Magyarországon azt hogy ártatlan, tehát a bíróságot csak hagyjuk ki nyugodtan."

Jo, akkor adjad a referenciat a foldrengesekrol.
Egyebkent nincs igazad, nezz utana a buntetojogban, "Artatlansag vedelme" es "Bizonyitottsag kovetelmenye" cimszo alatt.

(kis idezet: Másrészről pedig, csakis a hézagmentes bizonyítás fogadható el, ha kétség merül fel a bizonyítottságot illetően, akkor a terhelt javára kell dönteni (in dubio pro reo).)

"én se a kézpénzről beszéltem, nem a kézpénznek van kamata"

Akkor legyszives magyarazd mar el, mert en ugy vettem eszre hogy a bank nekem fizet kamatot a kartyan levo penzre es nem forditva.

"amúgy biztos nagyon értesz a matematikához is, tehát kapd elő a valószínűségszámítás könyvet és nézd meg, hgoy kell kiszámolni."

Hat epp ez a baj, hogy ez nem matematika problema. Vagy mutass nekem egy tetelt, ami a halmazelmelet axiomaibol levezeti, hogy mekkora volt Jezus keresztrefeszitesenek (vagy akarminek) a valaszinusege.

"SZóval, nehogy megsértődj (bár tudom nem fogsz), de kérlek vitázzunk úgy, hogy legalább néha adj valakinek igazat, mert most vettem észre, hoy eddig mindig mindekinél mindent jobban tudtál. Miélrt csinálod ezt? Most őszintén?"

Megint mondom: Vedd eszre hogy nem valaszolok mindenre. Ha valamire nem valaszolok, akkor ket eset lehetseges:
1. Nem tudom jobban.
2. Jobban tudom, de nincs kedvem/idom valaszolni.

Most kulisszatitokkent elarulom, hogy nem mindig a 2.-es eset all fenn. ;)

En igenis ugy erzem hogy alatamasztom az erveimet, lasd peldaul most torvenykonyves idezet, viszont te meg csak kijelented, hogy foldrengesek no"nek, magyarorszagon hulye a jog meg ilyenek.
En meg eddig ha jol emlekszem sose mondtam hogy marpedig igy es ugy van, erv nelkul, veletek ellentetben.

Nem fogok csak azert igazat adni, hogy ne legyen nulla az igazatadasi kvociensem, ha nincs igazad.
süti beállítások módosítása