Információs szupersztráda az igazság keresőinek...

Sziasztok Feleim,

Mindenek előtt leszögezném, hogy ez a blog nem Biblia elemzésről szól, nekem nem tisztem és nincs meg a tudásom, hogy ilyeneket írjak és nem is ez a fő célja a blognak! Mindazon által vannak pillanatok, amikor érzem, hogy ezek nem a saját gondolataim és ezért érdemes megosztani másokkal, hogy elbeszélgethessük róla.

A mai és a tegnapi nap érdekesen indult. Én minden reggel 6:25 kor kelek, benyomom a kávéfőzőt és, amíg lejön elmondok egy imát. Sokkal jobban indul a nap, ha így kezdem. Tegnap az ima után az tuszakszik be a fejembe, hogy 1 Péter 2. Pfff, na és akkor ezzel most mit kezdjek, he? Kérdeztem. Jóvan’ jóvan’ akkor elolvasom.

Elolvastam és éreztem, hogy valami mély üzenet, de nem sokat mondott. Elolvastam még egyszer és az egyetlen gondolatom az volt, hogy vissza akarok aludni. Harmadik elolvasás után találtam rájöttem, hogy ez jelent valami és leírtam. Nagyon tetszett, hogy mi üzent Isten és élveztem, hogy ez nem az én gondolatom és ilyen még írásban sosem született tőlem.

A mai reggel szisztéma ugyanez. Megint Péterrel kelek. Fel is hívtam a Jocky bartáom, hogy homokos lettem, mert ma reggel is Péterrel keltem :)))))))) Olvasgattam és megszületett egy írás, ami végén azonnal tudtam, hogy ezt közzé kell tennem. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy írok egy blogot és ezért vagyok most itt, tehát nem is a tegnapi, hanem a mai üzenettel kezdeném:

 
Az embernek alapvető szükséglete a szeretet, de ezzel az a baj, hogy az ember nem képes csak úgy saját magától szeretni. A világ sanyargatásának köszönhetően esélytelen, hogy úgy álljon az embertársaihoz, hogy csak úgy csuklóból szereti őket. 

Az első lépés, hogy el kell fogadni önmagunkat. Azt a bűnös embert, aki napról, napra bűnben él, lusta, trehány, kövér, rossz állása van és a világ számára, a világ mércéje szerint egy elfogadhatatlan semmire kellő. Ezeket az inputokat kapva kell helytállnunk és azt mondani saját erőnkből, hogy nem hiszem el, amit a világ mond és én méltó vagyok, elfogadom és szeretem önmagam. Ez szinte lehetetlen! 

Ellenben, ha rájövök arra, hogy van valaki a világon, aki engem feltétel nélkül szeretet, akkor már egy kicsit könnyebb a helyzet. De, akkor jön a kétkedés, hogy ez vajon igaz-e, hogy miért van így, mit kell érte tennem, stb. Hiába van egy örömhír, nagyon nehéz elfogadni, mert nem ez van bennem, nem ezt diktálja a világ és nem is így néz ki. Ha leülsz a Deák Téren és nézed az embereket reggel hétkor nem nagyon valószínű, hogy azt fogod gondolni, hogy mennyire szeretik egymást és milyen könnyű elhinni, hogy van, aki feltétel nélkül szereti őket. 

Szóval, akkor mégis mi kell, hogy beszálljak ebbe a programba, amikor is én feltétel nélkül el vagyok fogadva és szeretve vagyok, mert első ránézésre itt valamit tenni kell, valamit le kell tenni az asztalra, ahhoz, hogy ez meglegyen, szerintem így működik egy megkeseredett világi gondolkodás. Valójában pedig nem így van! 

Benne van a nevében is, hogy feltétel nélküli szeretet. Nincs apró betűs rész, nincs trükk, nincs csőbehúzás, semmi alantas szándék, csak is az áradó szeretet. Ezzel két dolgot lehet csinálni, nincs semmilyen más megoldás. 

Első verzió, hogy nem fogadom el, mert nem hiszem, nem akarom, nem tartom méltónak magam, nem ezt tanultam, hogy van ilyen, még a feleségem se szeret feltétel nélkül, rossz az állásom, csúnya vagyok, stb. Fel lehet hozni kapásból egy tonnányi érve, hogy miért nem vagyok méltó arra, hogy szeretve legyek. Valójában viszont ezek egyike sem érv, csak kifogás, hogy miért nem akarom, hogy szeressenek. 

A másik megoldás, hogy semmit sem csinálok az ég egy adta világon, csak legalább azt mondom, hogy: „Nekem, nyóc, ha akarsz, akkor szeress!”. Semmi többet nem kell tenni, mint elfogadni. Mivel egyértelmű a világot nézve, hogy semmilyen emberi lény nem képes egy ilyen szeretetre ezért csak is az lehet, hogy Isten szeret engem ennyire. Az az Isten, aki egyetlen szavával megteremtette a világegyetemet, aki Jób szerint az, aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. Aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.  Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. 

Akinek ekkora hatalma van, az ellen nem sok mindent tudok csinálni. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor az úgy van és, ha ő azt találta ki még az idők kezdete előtt, hogy ő feltétel nélkül szeretni fog, akkor az úgy lesz, ha elfogadom, ha nem! Ezzel biztosak lehetünk, hogy semmit nem tudunk kezdeni, sehogyan se lehet megváltoztatni. Eleve esélytelen, mert azzal Isten szűnne meg, mert Ő a szeretet. 

Nos, ha megnézzük mi is ír itt 2 Péterben, akkor rájöhetünk, hogy ez egy láncreakciót indít be, ha elfogadom ezt a szeretet. Ugyan visszafelé van írva, de szerintem ezt nem úgy kell értelmezni, mert nekem sokkal több értelmet nyer, ha hátulról összerakjuk, ami le van írva.

Tehát először, mint eddig szemléltettem az első lépés, hogy elfogadom a szeretetet. Azt az agapé szeretetet, amivel csak az Úr képes szeretni és hagyom, hogy átjárjon és csak kimossa belőlem mindazt, amit a világ belém égetett a hosszú évek alatt. Lehet, hogy ez egy lassú és néha fájdalmas folyamat, mert sok mindenre jön rá ilyenkor az ember, de ez egy megállíthatatlan folyamat. Ugyan úgy, ahogy a Tiszában sem tudok megállni a közepén és ellenállni a sodrásnak és megpróbálni megakadályozni, hogy ne folyjék. 

Nálam úgy működött az elején, hogy kicsit megijedtem ettől az égető szeretettől, ami csak úgy felperzsel. Most már látom és meg tudom fogalmazni, hogy úgy éreztem magam, mintha fáznék és lenne előttem egy tűz, amibe van egy olyan érzésem, hogy belerakhatom a kezem. Csak vittem hozzá egyre közelebb és közelebb, csak bíztam a logikus következtetéseimben, amik arra vezette, hogy ez nem fog megégetni és egyszer csak gyorsan beledugtam az egyik újam és kirántottam a kezem. „Huh, ez forró, de nem éget!”

Ugyan bíztam benne, hogy nem fog megégetni, de mégis nehéz volt valóban elhinni, mert ez mégis csak egy tűz, de mivel fáztam ezért tovább próbálkoztam. Lassan rájöttem, hogy ez pontosan olyan tűz, ami a csipkebokrot égette: forró, fényes, izzó, de szelíd, mert Isten van benne, Isten ez a tűz. Ha sokáig próbálkozol, akkor előbb utóbb elhiszed, hogy talán mégsem az a tanítás helyes, amit a világtól kaptál és belerakhatod a kezed. 

Most ott tartok, hogy néha már egész hosszú ideig benne merem hagyni a karom és élvezem, ahogy átjár és eléget mindent bennem, ami nem odavaló, de én nem égek el. Megpróbáltam már azt is, hogy milyen lehet rajta átszaladni teljes testtel. Nem bírom elviselni! Nem bírom, mert még nagyon fáj az a szeretet. Az első konferencián az egyik ima alatt átszaladtam rajta és csak patakokban ömlöttek a könnyeim. Mire kinyitottam a szemem tényleg ott volt egy kis tócsa a földön. 

Hiszem, hogy nincs ember, aki meg tud állni Isten szeretetének tüzében, vagy, ha igen akkor csak földön fekve zokogna egész életében, mert ez a szeretet már nem elviselhető, nem lehet feldolgozni. Hogy lehet az, hogy engem csúnya, kövér, aljas, bunkó, rossz egzisztenciával rendelkező bűnöst annyira szeretet, hogy mielőtt már megszülettem volna, de már bűnös voltam, értem adta az egyetlen igaz fiát, hogy az kínok között, Isteni mivolta ellenére, vérben forogva meghalljon értem a kereszten, hogy nekem örök életem legye. Na, akkor mégis, hogy jövök én ahhoz, hogy ezt a szeretetet ne fogadjam el. Imádlak uram, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Mennyire kár, hogy nincs erre nagyobb szó… 

Szóval visszatérve 2 Péterhez, ez az a szeretet, amit el kell fogadnom és, amikor már ezt képes vagyok elfogadni és érzem, hogy Isten az én gyűszű lelkembe hordóval önti a szeretetet, akkor képes vagyok arra, hogy szeressek valaki mást. Mutassak hajlandóságot az atyafiakhoz (görögben philadelphia, vagyis testvéri szeretet) és annyira jó a magyar, mert azt mondja, hogy mutassak hajlandóságot, vagyis csak próbáljam meg, csak tegyem meg az első lépés. 

Csak gondold végig, mi történik egy duzzasztógáttal, ha a közepén keletkezik egy ici-pici luk. Egyszer csak mindent átszakít a víz és az egész dübörögve cafatokra szakad. Valahogy így működik az a gát is, amit magunkban felépítünk és Isten szeretete pedig egy pillanat alatt lerombol. Még az is lehet, hogy nagyon jó mérnök voltál az életedben és úgy megépítetted ezt a gátat, hogy nem szakad át egykönnyen, de nagyúr a víz és az Isten pedig kegyelmes, tehát akkor csak úgy simán átfolyik fölötte, ha már nagyon tele van. 

Amikor már áttört a gát, akkor pedig rá kell jönnünk, hogy Isten mennyire hatalmas, mennyire erős és, hogy nincsenek előtte akadályok és bármit megtehet, tehát jobb félni az Urat. Ebből a gondolatmenetből következik az euszebeia, vagyis istenfélelem, de a magyarban ismét nagyon szép és a kettőnek együtt van igazán szép értelme, mert itt azt írja, hogy kegyesség. 

Miután elfogadtam Isten mindent elégető szeretetét és áttörte a gátam és elkezdtem szeretni, akkor meglesz bennem a kegyesség, ami által kegyes vagyok minden emberhez és félem az Istent, mert mindezt Ő érte el bennem és nem én tettem meg. 

Ezek után nem sok mindent tudok tenni, csak hagyom, hogy ez megtörténjen, vagyis lehet ellenkezni, de nem sok értelme van, szóval ennek lesz az eredménye az örömteli tűrés, amikor csak hátradőlök és nézem, hogy mit művelt Isten, mennyire csodásan átformálta az életem. Ez nem lustaság, hogy nem csinálok semmit, hanem érdemes végignézni ezt az alkotást és dicsőíteni az Urat. 

Ez olyan érzés, mint amikor elmész kirándulni és csak sétálsz és sétálsz és sétálsz egy erdei ösvényen a fák között, miközben meredten nézed a cipődet, hogy hova lépsz és egyszer csak az emelkedő után jön egy vízszintes szakasz és egyik oldalról eltűnnek a fák, ott van egy pad, ahonnan gyönyörű kilátás van az egész tájra, a havas, erdős hegycsúcsokra és látod az ösvényt, ahol feljöttél idáig. Ez nem lustaság, ha leülsz és megpihensz és csak végignézed, hogy hogyan jutottál ide. Ez az örömteli tűrés. 

Ebben a megpihenésben és tűrésben rá kell jönnünk arra, hogy mennyi minden van még előttünk és mekkora hegy Isten és, hogy egy ámulatos, hatalmas tervnek vagyunk a része, amit soha nem fogunk tudni átlátni, amíg itt vagyunk a földön és ez önuralomra tanít, mértékletességre, hogy hogyan álljak mindezek után az élethez. Minden egyes pillanatot arra kell fordítanom, hogy megismerjem azt, aki ezt a csodát nekem okozta, akinek ezt az egészet köszönhetem. 

Így jutok el arra a következtetésre, hogy ami nekem kell az a tudomány, a tudás, hogy meg tudjam tanulni ki is Isten és mire képes még, mi lehet még a háttérben, ha ezek csak az első lépések voltak. Fel kell fognunk, hogy Isten akarata, hogy egy ilyen folyamaton keresztül menjünk és ezen a ponton pedig fejet kell hajtani a tény előtt, hogy ő nem egy pár hónap alatt kiismerhető, elsajátítható tananyag, hanem szeretetből eredő, Istenfélelem által, örömteli tűréssel és önuralommal megközelítendő tudomány, amit megismerni egy élet alatt sem lehet. 

Ez alatt a tanulási folyamat alatt lehet elérni azt az erényt, kiválóságot (görögben araté, a magyarban jó cselekedet), hogy valóban Istennel járjak, vele éljem a napjaim, Ő legyen az az abszolút mérce, ami szerint mérhetem magam és, amit a világ ad az csak egy hamis mérce, ami félrevezet, elpusztít és elhozza a pokol egy darabját a földre és felemészti az életem. 

Azonban, ha mindezt elfogadom, hogy Isten szeret, akkor ez kegyességre nevel, örömteli tűrésre, mértékletességre és szomjúságra, amit csak Isten tanulmányozása tud oltani és így következnek be a cselekedetek általi kiválóságot az életemben. 

Ennek pedig egyetlen végső konklúziója lehet az, hogy jobban hiszek Istenben, mint a körülményeimben, jobban hiszek neki, mint annak, amit a szemem lát, Ő mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, Ő igazít meg és nem én teszem meg a dolgokat és csak bizalmam van a remélt dolgokban és sziklaszilárd meggyőződésem a nem látható dolgok létéről, ez a hit. 

Ebből az isteni folyamatból lesz egy egészen más hit, mint amivel elkezdődött az út, ebből lesz az a valós hit és nem egy vallásos hozzáállás, hanem ami Zsidó 11:1-ben van leírva, egy olyan hit, amihez nem fér kétség és nem tudja semmi sem megingatni, mert tudom, hogy a világ teremtője az úgy szeret engem, mint senki mást, mert Ő az én apukám. 

Ha ezt az egészet fel tudjuk fogni, akkor pedig alázatosakká válunk, akiben gyönyörködik az Úr és gyarapodunk benne és ő bennünk és gyümölcsöket fogunk hozni. Olyan gyümölcsöket, amik örökre megmaradnak az idők végezetéig, fel lesznek jegyezve és mind egytől egyig Krisztustól valók és az Ő munkájának dicsősége. Ámen! 

(Összegző: Szeretet -> testvéri szeretet/atyafiakhoz való hajlandóság -> kegyesség/ istenfélelem -> mértékletesség/ önuralom -> tudomány/tudás -> erény/kiválósság -> hit)

Csak hálás vagyok az Úrnak ezért az üzenetért, mert ezt Ő írta, ha én tettem volna, akkor közel se lett volna ennyi értelem, mondjuk inkább értelmetlen lett volna. Remélem számodra is jelentéssel bírt.

Szép napot és Isten áldjon!